2010. október 14., csütörtök

Courteney Cox Válik!!!!


Hivatalosan is megerősítette Courteney Cox és David Arquette, hogy véget ért a házasságuk, írja a Life & Style. „Igyekszünk a legjobb barátok és a lányunk felelősségteljes szülei maradni, és még mindig igazán szeretjük egymást” – áll a pár által kiadott közleményben, melyben a sajtó megértését és tiszteletét kérik.Én személy szerint nagyon sajnálom,hiszen az egyik nagy kedvencemről van szó...Remélem hamarosan arról cikkeznek majd,hogy mennyire boldog Courteney:)


2010. október 10., vasárnap

Vettel nyert Szuzukában



A két Red Bull megszerezte idei harmadik kettős győzelmét. Harmadik helyen zárt a Ferrari volánja mögött Alonso.Így igazán kemény harcra lehet számítani a világbajnoki címért... Jelenleg Webber vezet 220 ponttal,mögötte második helyen ketten is sorakoznak Alonso és Vettel a maguk 206 pontjával.Hamilton negyedik helye még add esélyt a vb cím elnyerésére,bár neki már tényleg nyomulni kell....192 pontjával.

2010. október 6., szerda

Jennifer Aniston




A 41 éves amerikai színésznőt a legkelendőbb nőnek kiáltotta ki a Vanity Fair/60 Minutes című tényfeltáró televíziós műsor. Tény: bomba alak és kedves teremtés:)

Ez már azért.......!!!




Részemről az egyik legsikeresebb magyar színésznőnek és műsorvezetőnek tartom Liptai Claudiát.Rendben van,nem mindenki osztja ezt a véleményt. Nem mindenki szerethet mindenkit,de az már szerintem egy kicsit túlzás,hogy már minden lépését erősen kritizálják. Daróczi Dávid halála, édesanya elvesztése is csak gonosz pletykák elindítását generálta. Akármit csinál mindent kifordítanak,már senkivel sem beszélgethet anélkül ,hogy hírbe ne hoznák vele....De ami a legújabb,hogy a Megasztárban milyen tinis cucokat visel,és hogy az mennyire nem illik neki..... Szerintem meg inkább nagyon sok irigy ember él ebben az országban....... Nem bírják lenyelni,ha valaki nem unalmas és sikeres ember!!

2010. október 4., hétfő

Melegszik a talaj Károly herceg talpa alatt:)




No csak,no csak..... Komoly pletyka kapott szárnyra a brit trón örököst illetően. A Globe magazin meglebegtette,hogy esetleg Károlyunk a fiúkhoz vonzódik.Több állítólagos szerető is előkerült. Az tény ,hogy a gyönyörű Dianat nem tudta boldoggá tenni, Camilla meg nem épp a női szépség megtestesítője,lehet ,hogy neki mindegy...:) Lehet ,hogy ez az újabb titok a családi háznál......

George Michael Börtönben...


A brit zenész július 4-én tartóztatták le, mert drog hatása alatt vezetett, s balesetet okozott.Miután a rendőrség marihuánát talált nála, letartóztatták őt, ám óvadék ellenében szabadon engedték. Michael augusztusban bűnösnek vallotta magát.Az eredmény:2 hónap dutyi!! hát megéri???

Elhúnyt a Legenda!!!




Csütörtökön, 85 éves korában meghalt Tony Curtis, magyar származású színészlegenda, a Van aki forrón szereti, a Spartacus, A megbilincseltek, A siker édes illata című filmek és a Minden lében két kanál című tévésorozat sztárja.Tony Curtis Bernie Schwartzként született New Yorkban, 1925-ben, egy Mátészalkáról kivándorolt magyar zsidó házaspár, Emaunel és Helen Schwartz legidősebb fiaként. Hollywood hercege című életrajzi könyve tavaly jelent meg magyarul. Híres volt hódításairól, szeretőiről. Fiatal, kezdő színészként Marilyn Monroe-val járt, állítólag több mint ezer nővel volt dolga élete során. Összesen hatszor házasodott, utolsó felesége, Jill, negyvenkét évvel volt fiatalabb nála, tizenhat évig voltak együtt.

2010. szeptember 27., hétfő

A 10 leggazdagabb Celeb!!!!Hollywood!!!



Tehetségesek és pénzesek!!!A leggazdagabb emberek közé celeb nevek sorakoztak fel. A listát a Forbes magazin készítette és komoly meglepetéseket is szerzett:) Hát nézzük a névsort:

1Oprah Winfrey
2 Beyonce Knowles
3 James Cameron

4 Lady Gaga


5 Tiger Woods

6 Britney Spears
7 U2
8 Sandra Bullock
9 Johnny Depp
10 Madonna
11simon cowell
12Taylor Swift
13Miley Cyrus
14Kobe Bryant
15Jay-Z
16Black Eyed Peas
17 Bruce Springsteen
18Angelina Jolie
19Rush Limbaugh
20Michael Jordan
21Dr. Phil McGraw




22Steven Spielberg




23Ellen DeGeneres




24David Letterman




25Tyler Perry




26Jennifer Aniston




27Pink




28LeBron James




29Roger Federer




30Brad Pitt

50.Robert Pattinson
56.Tom Cruise

Angelina Joli Magyarországon forgat:)







Na ezt is megéljük:) A híres csodanő Magyarországon forgat és eltölt itt pár hónapot. Sikerült is lencsevégre kapni már több üzletben és a forgatás helyszínén is.Csinos a színésznő,bár egy-két kilo igazán elférne még rajta.Álítólag népes családját is elhozza hozzánk,no és még talán lakást is vesznek pár hónapra:)

HM----HM------



Nos,mi már semmin se lepődünk meg,de azért ez már egy kicsit erős!!! Állítólag Lindsay Lohan található egy olyan képen amin ép belőni készül magát....Hát én csak remélni merem ,hogy ez csak egy ügyes hamisítvány.Mert ha ez igaz,akkor ez a csaj totál hülye!!!!

2010. szeptember 19., vasárnap

Husis Nelly!!!




Nelly Furtado számaitól biztosan bepörögsz!!!! Komoly zenei karrier áll mögötte és a hangja fantasztikus!!! Most viszont a sajtó nem kíméli,pár kilo súly felesleg és máris tehénnek kiáltják ki!Pedig jól áll neki és a hangja mit sem változott!!! Nem baj,mi szeretünk Nelly!!!!!

PEOPLE - Jennifer Aniston a legjobb!!!!


A People magazin Jennifer Anistont választotta az év legjobban öltözött sztárjának. Teljesen igazuk van:)Csinos és mindig tudja mit viseljen amiben nem közönséges,de nagyon sexi. Az alakját pedig bárki megírígyelheti.Nem csoda ,hogy a legjobb pasik jutnak neki:)

Lady Gaga!!!!gaga:)









Egyik legsikeresebb előadóművész,számait csak úgy zabálja a nagy közönség!!!Ságerlisták gyakori királynője,és csak ritkán engedi meg a trónfosztást és azt is csak rövid időre,míg elő nem áll egy újabb nagyszerű számmal. Hab a tortán,hogy mint egy kaméleon úgy változik:) No extrém hülyeségért sem kell a szomszédba mennie:)


Üdv a sitten újra:)!!!!




Igazából semmi meglepő nem történt,csupán újból bevonul a butuska szőke szerepébe bújó Lindsay Lohan a börtönbe:) Macska -egér játék ez, hol kint-hol bent. Én bezárnám őt józanodni kb. fél évre,aztán ha jól viselkedik elgondolkoznék rajta hogy kell-e ilyen drogos liba a társadalomba,vagy csücsüljön még egy kicsit:)

2010. szeptember 18., szombat

Természet vs. Ember

Azt ,hogy mire vagyunk képesek már megmutattuk. Környezetünk folyamatosan változik,de sajnos nem előnyére. Rengeteg állat és növény szenved attól ,hogy köztük él az ember. Kiírtottunk állat fajokat,erdőket és ivó vizeket tettünk tönkre. Kényünk kedvünk szerint kísérletezünk az állatokon (mondván az ember érdekében tesszük)... Terjeszkedünk,városokat ,utakat építünk, minden ami az utunkba kerül,hamarosan már csak emlék lesz,mert megváltoztatjuk..... Rendben van,nekem csak egy kérdésem van: meddig vagyunk hajlandóak elmenni?? Nagy "sikereket" értünk már el, megsemmisítettünk fajokat,erdőket és rendszeresen megöntözzük a tengereket olajjal.Mikor vág már vissza a Föld? Hamarosan háborúk indulhatnak a tiszta ivó vízért...... Túlnépesedünk,de nagy részünk éhezni fog...... A tenger színtje emelkedik,az átlag hőmérséklet nől,minket védő ózon réteg csökken.... Nem lesz jegesmedvénk,pingvinünk,koalánk,teknősünk és így tovább...és így tovább...... Tényleg ezt akarjuk??Mikor ébredünk már rá,hogy magunk alatt vágjuk a fát??

























2010. augusztus 10., kedd

Sajnos még van ilyen 2010-ben.........




Számomra mindig is érthetetlen volt néhány ország hogy is fogalmazzak "kultúrája". Az ,hogy beszélhetünk feminizmusról igen nagy szó,ahhoz képest hogy néhány ország hogyan áll a nők jogaihoz. Jobbik esetben mi nők is szavazhatunk,dolgozhatunk és rendelkezhetünk a saját életünkkel. Sajnos nem mindenhol van ez így...... Nem kell mindenkinek Jeanne d' Arc-nak lennie, nem kell hogy lázadjunk ,mert fakanál van a kezünkben..,de az sem normális hogy vannak helyek ahol megeshet hogy megaláznak megvernek, majd arra kényszerítettek egy 17 éves indiai lányt, hogy nyolc kilométeren át meztelenül gyalogoljon több száz férfi szeme láttára, Nyugat-Bengál államban. Mindez azért mert más fiúba lett szerelmes,nem a kiszemeltbe....Egy másik szerintem felháborító eset ,kövezés általi halálra ítélték Sakineh Mohammadi Ashtiani 43 éves iráni családanyát, amiért megcsalta férjét. Az Amnesty International felszólította az iráni hatóságokat, hogy töröljék el kövezést, mint halálos büntetést, és a nő gyerekei is kegyelemért könyörögnek. Már "megbüntették" 2006 májusában 99 korbácsütést kapott, de úgy látszik ez nem elég....... Szerencsétlen nő egy komoly elnyomás áldozata és az élete felett döntenek,holott az élethez való jog az első és legfontosabb.Senki nem dönthet emberéletről törvényesen és törvénytelenül sem!!!!! Sajnos mégis léteznek olyan ítéletek amelyek vége megkövezés, keresztre feszítés, akasztás. Az iszlám törvény kimondja, hogy szemet szemért, fogat fogért. Sajnos ezt nagyon komolyan veszik és betűről betűre.....................


2010. augusztus 9., hétfő

Elkelt megint egy agglegény:)




Megnősült Robbie Williams!!!!! Sajnos elkelt a pop zene egyik nagyon sexi fenegyereke is:) Pedig mennyit hangoztatta,hogy ő bizony sosem nősül meg..Hát egyszer mindenkinek bekötik a fejét Robbi:) Nagyon sok boldogságot nekik!!! És kitartást a házasélet dimbes- dombos útjaihoz:)

Naomi Campbell megint belenyúlt!!!!




Nem egyszerű nő,mindig belekeveredik valamilyen botrányba. Mint egy fekete párduc gyönyörű ,de harcias. Már néhányan megismerkedhettek a karmaival:) Most is kínál csámcsogni valót a hiénáknak... Charles Taylor volt libériai elnöktől állítólag elfogadta a "véres" gyémántokat........ Ő tagad,csupán piszkos kövek voltak nála,amiket ismeretlentől kapott... Rádásul a tanúvallomása nem egyezik egy amerikai színésznőével Mia Farrow-al. Aki állítja,maga Naomi dicsekedet a kövekkel.... Tisztára kell hogy mossa a kezét ha nem akarja ,hogy egy lapon emlegessék a háborúbünős Charles Taylor-al.

2010. augusztus 6., péntek

Szünet a Forma 1 -ben!!!!!!!!

















Nyaralnak a pilóták...... Azt nem tudom,hogy hol,de hogy kivel azt talán igen:) Nem panaszkodhatnak..gyönyörű nők körében telik a közel egy hónapos pihi:)